A Sörfesztivál második napján is sokan kilátogattak a Népkertben felállított fűtött sátorba. Míg a kisebbek a vidámpark játékait élvezték, a nagyobbaknak különböző zenei világban jártas zenészek szolgáltatták a talpalávalót. Horváth Richárd polgármester hangsúlyozta, szeretnének minden korosztályt kicsalogatni a Népkertbe, ezért nagyobb sátorral és szélesebb játékkínálattal készültek idén. Hozzátette: igyekeznek olyan szolgáltatásokat nyújtani a hatvaniaknak, ahol jól érzik magukat és szívesen töltik a szabadidejüket. A délutánt a Cascade Music Jam indította, akik retro funky és beat dalokkal melegítették be a közönséget. Őket a Hatvani Fiúk követték, akik a tőlük megszokott lagzis hangulatot varázsolták a sátorba. A zenekar elárulta, idén már új névvel: Hidvégi János és a Hatvani Fiúk elnevezéssel járják az országot, azonban mindenkit biztosítottak arról, hogy a repertoár nem változik, csak bővül.

Az Old Boys több évtizede van már a színpadon és bár 1976-ban saját szórakoztatásukra alakultak, 2002-ben már túl voltak az ötezredik koncertjükön is. Az 50-60-as éveket megidéző zenéiket a mai napig ugyanolyan odaadással adják a közönségnek.  – Nem terveztük, hogy rock and rollt játszunk, még is úgy alakult, hogy a Hungária együttes előzenekara lettünk, onnan pedig már nem volt megállás – mesélte el Szidor László frontember.

Péterfy Bori és a Love Band sem okozott csalódást a közönségnek, sőt két sosem játszott dallal is kedveskedtek nekik. Sajátos előadásukkal nemcsak megénekeltették a közönséget, de játékos feladatokra is rávették őket. Az énekesnő saját bevallása szerint inkább színésznő, és ez a koncertjeiken is megmutatkozik. – Szeretek színészkedni a zenei színpadon is, ezzel lesz számunkra teljes a produkció. Bár idén a rengeteg fellépés és az új album miatt háttérbe szorultak a darabjaim, mégis a színház az igazi szerelem számomra – fogalmazott.

A sör a fesztivál másnapján is népszerűnek bizonyult, László például a világosra, míg Attila és Szilvia a barna és a búzasörre tette le voksát. Aki pedig a folyékony kenyér helyett finom ízekre vágyott, az sem szenvedett hiányt. Megkóstolhatták a ropogós csülköt bajor káposztával, és a fesztiválpecsenyét is. Az estét Dj Gézu retro zenékkel zárta.

A Sörfesztivál harmadik napján a gyerekeké lesz a főszerep. 10 órától arcfestéssel, kézműves foglalkozással és csillámtetoválással készülnek, ezen kívül bűvész show és a 100 Folk Celsius szórakoztatja őket, este pedig Libertényi Péter és vendégei zárják az idei háromnapos sörünnepet Hatvanban.