Szombat délután öt órától kezdődnek a programok Hatvanban. A Hatvany Lajos Múzeumban kézműves foglalkozással és vásárral, valamint nyomozós játékkal is készülnek a gyerekeknek. A felnőttekre is gondoltak, különféle programokkal várják őket. Lesznek előadások és „A zengerájtól a Parnasszusig” címmel a magyar kabaré hőskorát mutatja be Fesztbaum Béla színművész és Gajdó Tamás színháztörténész. Nem csak a múzeumban lesznek programok, a Hatvani Vadasparkban családi kalandtúrával készülnek, a Cukorgyári Emlékházban pedig tárlatvezetést tartanak. A három helyszín között pedig idén is lovas hintóval közlekedhetnek az érdeklődők. Azoknak a családoknak, akik nem szeretnék este kivinni a gyereküket, korábbi programot is szerveztek.

Már délelőtt tizenegykor gyermekprogrammal várjuk a látogatókat. Bán János főszereplésével a Kukacmatyi előadást hozzuk el a múzeumba. Mindig nagy öröm számunkra, ha a legkisebbeknek is tudunk programot szervezni – mondta Ferencz Beatrix.

 

A vadászati múzeumban is számos program közül válogathatnak a látogatók: Széchenyi Zsigmondnak, az intézmény névadójának emlékére Afrika tematikára építették fel az éjszakát.

Kárpátoktól Elefántországig címmel többször lesznek az este folyamán tematikus tárlatvezetések, amelyben Széchenyi Zsigmond vadászkalandjait mutatjuk be. Emellett erre az éjszakára Afrika tematikára átrendezzük az állandókiállítást is – fejtette ki Papházi János, múzeumi osztályvezető.

Itt is készülnek a gyerekeknek kézműves foglalkozással, társasjátékokkal, az élménytérben egy interaktív játék keretében ismerhetik meg Afrika változatos állatvilágát. Az egész estét pedig a kastély udvarán egy afrikai dobshow-val zárják.

A felnőtt belépő 1000 forintba kerül, a Hatvan Kártya tulajdonosoknak négyszáz forintot kell fizetni, a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak pedig ötszázat. A Hatvany Lajos Múzeumban Hatvan Kártyával hatszáz forintért váltható jegy, másik hatvani intézményben vásárolt jegy bemutatásával pedig 20% kedvezményt adnak.

 

Kezdőkép: archív