Osztálytermeikben várták az utolsó csengőszót a diákok, hogy aztán társaikkal együtt, közösen még utoljára végigsétáljanak az iskola termein, folyosóin, elbúcsúzva ezzel magától az épülettől is. A végzősök az emeleten sorakoztak és egymás vállára tették kezeiket, így indultak útnak. Az intézmény udvarán tartott ünnepségen igazgatójuk felidézte a pillanatot, mikor évekkel ezelőtt a diákok először beléptek az iskolába. Sokak még megszeppent kisgyermekekként álltak a padok között, most pedig már kész felnőttként búcsúznak egymástól. Románné Kolozsi Mónika szerint az iskolaévek alatt rengeteg akadályt sikerrel vettek a tanulók, ám ha csalódás érte őket, annak is megvolt a tanulsága.  – A kudarcok pedig sosem hiábavalóak, edzik a szellemet, inspirálják a lelket, és tudatosítják bennünk: bízni és hinni kell magunkban, hiszen így minden sikerülhet – fogalmazott az igazgató.

A DISZI-től szombaton 15 osztály búcsúzott, közülük 104-en készülnek érettségire és 253-an tesznek szakmai vizsgát. Szlucska Patrik elmondta: ő és az egész osztálya már nagyon várja, hogy meglegyen az érettségi, mivel ezzel egy újabb szakaszba lép az életük. Tervei szerint a sikeres vizsga után visszajönne az iskolába hegesztő szakmát tanulni.

A 12. A osztályos Keserű András az érettségi kapcsán úgy fogalmazott: kellemes izgalom van benne miatta. Úgy érzi, sikerülni fog, mivel nemcsak az elmúlt időszakban, hanem az eltelt 4 évben is sokat készült rá. Ő is a továbbtanulás mellett döntött: a mezőgazdasági irány érdekli.