Rendhagyó futó társaság jött össze péntek este a Kossuth téren: zombiknak, boszorkányoknak és egyéb rémisztő szörnyeknek maszkírozott sportbarátok érkeztek a Halloween-futásra. Egy közös bemelegítést követően pedig el is startolt a közösségi élmény. Élmény, mivel mindenki jókedvvel és élvezettel érkezett a programra, ahol ugyan nem volt előírás, hogy jelmezt kell ölteni, de a szervezők erősen ajánlották ezt a lehetőséget. Szarvak, rajzolt hegek, boszorkányseprűk, vámpírfogak, köpenyek, kaszára akasztott cipő – számtalan kiegészítővel készültek a futók erre a napra. A hét kilométeres távon pedig együtt haladtak, bevárták egymást, a különböző helyszíneken pedig csoportképeket készítettek. Hevesiné Tábit Adél BSI futónagykövet elmondta, ahogyan a nyári Big City Round, úgy ez a rendezvény sem a versenyzésről és a teljesítményről szól. A hangsúly azon van, hogy a sport szeretetét népszerűsítsék, valamint, hogy egy még aktívabb futóközösséget hozzanak létre. A futás végén a legjobb jelmezt tortával díjazták.