Már hagyomány a Grassalkovich Antal Baptista Szakképző Iskolában, hogy minden tanév elején filmavató napot tartanak a diákoknak, amelynek keretein belül egy érdekes, mély mondanivalóval bíró filmet vetítenek számukra. Idén a Zéro című filmet hozták el a tanulóknak, amelyet először 2015-ben mutattak be a nagyközönségnek.

A film rendezője elmondta: bár Magyarországon betiltották a filmjét, ő az elmúlt években bejárta vele a fél világot, s a szakma kritikusaitól nagy dicséreteket kapott munkájáért. Nemes Gyula hozzátette: minden művészet célja az élet értelmének a keresése, és a film elég nagy ívben veti fel ezt a kérdést is. – Egy méhecske berepül egy gyár épületébe, s ez a mozzanat egy sor kérdést indít el. Vajon szükség van-e civilizációra vagy a természetre? Hogy jön ide Afrika? Vajon vannak-e más kultúrák vagy csak egyedül vagyunk a világban? – teszi fel a kérdéseket a főrendező.

A film megnézése talán válaszokat is adhat, azonban nem ez elsősorban a film célja.

Szűk Balázs, a program szervezője elmondta: a Zéro két ember jellemének fejlődését mutatja be, amelyben ott van a nyugalom és a lecsillapodás fázisa is. A pedagógus szerint ezekre az állapotokra nagy szüksége lehet az intézmény diákjainak is. – Ez a film két ember fejlődését, lelki érését mutatja be a lázadás állapotain túl eljutva az elcsendesedésig, belső megváltásig. Ezekre az állapotokra az intézményünk diákjainak is szüksége lehet, mint manapság sokaknak – mondta a pedagógus.

A filmbemutató előtt Nemes Gyula, rendező személyesen beszélt a diákoknak a filmkészítés részleteiről, illetve a film fogadtatásáról.