A víz világnapja alkalmából számos előadást és programot rendeznek az ország különböző pontjain. A DISZI-be Fülep Teofil hidrobiológus látogatott el, aki Magyarország és a vizek kapcsolatát mutatta be a diákoknak. Előadásában szó volt többek között arról is, hogy jelenleg milyen problémákkal kell megküzdeniük a szakembereknek, illetve hogy mit tehetünk ennek megelőzése érdekében.

– A víz az élet hordozója. Magyarország pedig nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen élővízzel rendelkezik, viszont ezek megóvásával igen keveset foglalkozunk. Gondosabban kellene kezelni vízkészleteinket, és odafigyelni a szennyezésekre. Már azzal is sokat tehetünk védelmük érdekében, ha háztartásunkban olyan vegyszereket és tisztítószereket használunk, melyek lebomlása nem jár veszélyes anyagok keletkezésével – emelte ki az előadó.

A víz világnapja pedig jó alkalom arra, hogy felhívják a figyelmet ezekre az apró trükkökre.