Ürmös László hatvani brácsaművész a korábbi Art Café Hatvanban zenélt, most pedig az együttes megújulva tért vissza a város zenei életébe, Parart Café néven. Második koncertjükön Szabó Krisztina énekművésszel közösen zenéltek.

– A Parart Café a para szóból ered, ami mozgássérültet jelent. Két éve kerekesszékbe kerültem, ezért jött az ötlet, hogy a két név kombinációját összecsatoljuk. Két koncerten már túl vagyunk. A cél, hogy a köztudatban újra megjelenjen az Art Café Hatvan. Jövőre kezdődik el igazán a sorozat, amely ugyanazt a mentalitást és minőséget hozza, mint annak idején, viszont egy kicsit újabb köntösbe csomagolva – fejtette ki Ürmös László.

A megújult formációba újításokat is szeretne belevinni, illetve szeretne lehetőséget teremteni a hatvaniaknak, hogy ők is eljussanak ilyen koncertekre.

– Azt gondolom, Hatvannak a kulturális térképét sokszínűvé teszi ez a sorozat. Az első Parart Café koncerten Oláh Dezső és Baranyi Zsanett volt a vendégünk. Oláh Dezső prima díjas dzsessz-zongoraművész, továbbá zeneszerző, aki hangszerel is, Zsanett pedig egy kiváló fuvolaművész. Ezt a színvonalat szeretném tovább és tovább vinni. Ez egy nagy lehetőség a hatvaniak számára, hiszen nem kell Budapestre utazniuk egy ilyen koncert miatt – fejtette ki a brácsaművész.

Egészségi állapotáról is őszintén beszélt, elmondta, hogy egy ritka betegséggel küzd.

– Sajnos egy olyan genetikai betegségem volt, ami a gerincemre ment. Egy kétéves rehabilitáción vagyok túl, amely most júniusban ért véget. Úgy gondoltam, Hatvanban még elmuzsikálgatok, amíg bírom. Hál’ Istennek bírom, jól vagyok. Nem állva, hanem ülve fogom folytatni a pályámat – mesélte. Hozzátette: a hangszere segített neki a betegsége során. Először egy percig, majd később egyre tovább tudta tartani a brácsáját. A gyakorlás eredménye pedig az lett, hogy megtanult újra ülni.