„Mérföldkőhöz érkeztek a Hegymenet Klub tagjai” – ezzel a mondattal köszöntötték azokat az érdeklődőket, akik részt vettek a klub fotósszakkörének első kiállításmegnyitóján. A Hegymenet Klub több éve foglalkozik felnőttekkel, akik valamilyen fogyatékkal élik mindennapjaikat. Az amatőr fotósok augusztusban kezdték a közös munkát és annyira tehetségesnek bizonyultak, hogy már saját alkotásaikból nyílt tárlat csütörtökön. Az ünnepélyes megnyitón verssel, népdallal és a jól ismert Halleluja című zenével köszönték meg az alkotók munkáját. A szakkörben Down-szindrómás és értelmileg korlátozott fiatalok tevékenykednek, akik ezzel a művészeti ággal fejezik ki érzéseiket, hangulatukat és megmutatják, hogyan látják ők a világot. A most bemutatott képek között szerepelnek épületek, természetképek és baráti összejöveteleken készült fotók is. – A tájképeket szeretem a legjobban készíteni, olyankor mindig megnyugszom és kikapcsolódom – mondta Gyurovics Krisztina, akinek több képét is kiállították. A fotósszakkörök tagjainak munkáját Szulágyi Tibor szociálpedagógus fogja össze, aki az aktuális témák kiválasztása mellett a szakmai alapokkal is megismerteti tanulóit. Mint mondta: a szakszavak megismertetését és a technikai háttértudás megszerzését tartotta a legfontosabbnak a szakkör elején.

A Hegymenet Klubban számos program közül válogathatnak az érdeklődők. Ezek a foglalkozások pedig élményekkel gazdagítják őket, valamint az önértékelésüket és az önbecsülésüket is fejlesztik.

Fotó: Lukács Mónika