Hétvégén ismét nagyszabású rendezvénnyel készülnek a Népkertben, illetve a Robert Bosch Elektronika Kft. parkolójában. Megrendezik ugyanis az I. Hatvani Amatőr Szlalomversenyt, ahol vezetéstechnikai tréningekkel, kirakodóvásárral, vidámparkkal és esti koncertekkel várják a résztvevőket.

– A helyszínen lévő turnébuszban elméleti oktatás és tesztek kitöltése történik majd. A gördeszka pályaként használt területen jávor tesztben próbálhatják ki magukat a résztvevők: itt kiderül, hogy milyen az, amikor vezetés közben hirtelen ugrik elénk egy akadály, s kiderül az is, miként lehet ilyenkor reagálni – részletezte Bagyinszki Gyula, főszervező.

Az FC pályához közeli helyszínen reakcióidő és vészfék tesztekkel készülnek a szervezők. Egy másik területen pedig bárki átélheti, hogy lassú sebesség mellett haladva is mekkora problémákat okozhat a vezetés közben megírt sms. A nagyszabású programhoz a rendőrség is csatlakozott, ők biztonsági öv szimulátorral várják a résztvevőket.  A helyszíneknél mindenhol képzett instruktorok és tesztautók állnak majd rendelkezésre.

A rendezvények nemcsak a vezetéstechnikáról szólnak majd, a családok és a gyerekek is megtalálják a kedvükre való szórakozási lehetőségeket. – A legkisebbeket vidámparkkal, dodgemmel,  buborékfocival várjuk ezen a napon, este hat órától pedig retro koncerteken bulizhatnak a kilátogatók – mondta Bagyinszki Gyula, rendezvényszervező.

A program másik helyszíne a Robert Bosch Elektronika Kft. parkolója lesz, ahol az érdeklődők amatőr szlalomversenyt is láthatnak, amire az oszak.hu weboldalon lehet benevezni. A két rendezvény helyszín között a résztvevőknek félóránként lehetősége lesz ingyenes buszokkal közlekedni.

A Népkert akkor már nemcsak a programok miatt lesz érdekes, ugyanis akkor már bárki megtekintheti az új helyükre szállított Truman és Bumbardó gőzmozdonyt is.