Ismét megrendezték a Nemzedékek Szavalóversenyét a Grassalkovich Művelődési Házban pénteken. Az eseményre hatvani óvodások, iskolások is érkeztek, hogy előadjanak valamilyen verset, mesét vagy prózát. A szép korúak versenye már kinőtte Hatvant, ugyanis ebből a korosztályból nemcsak a városból, de szerte Heves megyéből érkeztek résztvevők. A programot Lestyán Balázs alpolgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében azt hangsúlyozta: a mai modern világban, amikor a gyerekek egyre inkább félszavakat és egyszerű tőmondatokat használnak kommunikációjukban, kiemelten fontos, hogy a versek, prózák szeretetét átadjuk a fiatalabb generációnak. Hozzátette: az irodalom kortól-nemtől függetlenül mindenkit megérinthet, az olvasás többek között élesíti az elmét, gazdagítja a szókincset és fejleszti az intelligenciát.

Az alpolgármester a fellépő gyerekek mindegyikének emléklapot adott át a szereplésért.

A versenyen csaknem negyvenen adtak elő költeményeket, ebből több mint a fele a szép korúak előadása volt. Kezdetben a szavalóverseny csupán a Naplemente Nyugdíjas Klub közös programja volt, de az elmúlt években az esemény megyei szintre nőtte ki magát. – A szép korúak többsége nagyon szereti a verseket és szívesen adnak elő költeményeket. Ez egy olyan alkalom, amikor bárki számára lehetőség nyílik arra, hogy elmondja kedvenc verseit, prózáit – mondta Kalmár Gyuláné, a program szervezője.

Horváth Ferencné ezúttal egy Arany János verset adott elő, a Naplemente Nyugdíjas Klub tagja már 18 éve minden évben részt vesz a szavalóversenyen. Számára az irodalom életének szerves részét képezi, gyerekkora óta szívesen olvas. Azt vallja: a könyvek szeretetét már egész kicsi korban át kell adni a gyerekeknek, mert csakis úgy válhat belőlük olvasó felnőtt. – Én nagyon sokat olvasok az unokáimnak verseket, meséket, de legtöbbször saját magam találok ki történeteket és azt mondom el nekik. Az unokáim nagyon szeretik ezeket a meséket, mindig kérik, hogy mondjak nekik újabb és újabb históriákat – részletezte a hatvani asszony.

A pénteki programon a zsűri által kiválasztott legjobb nyolc előadó továbbjut az országos szavalóversenyre is, melyet ősszel Budapesten rendeznek meg.

Fotó: Albert Péter