Április 11. a költészet napja, ebből az alkalomból minden évben többnapos vers- és prózamondó versenyt rendeznek az Ady Endre Könyvtárban. Hétfőn a legkisebbek kezdték a megmérettetést, 1-4. osztályig szavaltak a gyerekek. Sinkovics Erika, a könyvtár igazgatója azt mondja, nagy hagyománya van ennek a versenynek. – Április 11. József Attila születésnapja, 1964 óta pedig Magyarországon a költészet napja is. Erre az ünnepre intézményünk is mindig készül, már több éve szervezünk az általános és középiskolásoknak vers- és prózamondó versenyt – mondta a könyvtár vezetője.

A háromtagú zsűri örömmel fogadta, hogy változatos műveket szavaltak a diákok, bár fontosnak tartották megjegyezni, hogy ne feltétlenül a humoros hangvételű műveket válasszák csak a gyerekek, hanem egy-egy komolyabb témához is bátran hozzányúlhatnak. Az eredményhirdetéskor minden résztvevőt oklevéllel tüntettek ki, emellett az első három helyezett külön díjazásban részesült. Volt, amikor a zsűri nem tudott dönteni a diákok között, ezért három első helyezettet avattak. Besenyi András is köztük volt, ő Romhányi József Divatkereskedés című művét szavalta. Azt mondja, több versenyen is szeretne még részt venni. – Mamám, aki tanító volt, mindig azt mondja, hogy induljak még több versenyen, mert ezekkel tudom a képességeimet fejleszteni – mondta András.

A megmérettetés csütörtökig tart, akkor a középiskolások versenyével ér véget a program. Az Ady Endre Könyvtár pedig a költészet napját még egy rendezvénnyel ünnepli: hétfőn Gémesi Gergely szerzői estjét rendezik meg az intézményben.