A Grassalkovich Művelődési Ház által szervezett tábor első napján minden gyerek kiállta az időutazó próbát s az időkapun át eljutott a szfinxek és a piramisok földjére a bámulatos Egyiptomba.

Az időutazó diákok kalandos hetet tudhatnak maguk mögött, hiszen minden nap egy történelmi keretjáték segítségével megismerkedhettek az adott történelmi korral, a különböző népek művészeti ágaival, tárgyi világával, életmódjával, társadalmi összetételével, sok-sok készségfejlesztő játékon és programon keresztül. A történelmi szerepjátékok által kibontakozott a gyerekek kommunikációs képessége, hiszen egy-egy korhoz dramatizált történetek eljátszása is kapcsolódott.

A tábort tovább színesítették még különféle programok is: közös játékok, vetélkedők, hajókirándulás. Tihanyban megtekintették a Magyar Királyok Panoptikumát is. A tárlat rövid betekintést nyújtott Magyarország történelmébe. A diákok áttekinthették Géza fejedelemtől kezdve, Károly Róberten keresztül, Luxemburgi Zsigmondot is beleértve Mátyás királyig bezárólag a magyar királyok élethű és  életnagyságú viaszfiguráit.

A tábor igazi élményt, játékos tanulást, kikapcsolódást nyújtott minden résztvevő gyermeknek