Több különleges dísztárgyat is készíthettek a diákok az Ady Endre Könyvtárban az elmúlt héten. Az Irodalmi Udvar névre keresztelt tábornak már több évtizedes hagyománya van városban, a gyerekek pedig szívesen vesznek részt az 5 napos rendezvényen. Idén is sok színes, érdekes és fejtörő játékkal készültek a táborozóknak. – A manuális játékok között szerepelt például a várépítés és a csipeszfigurák készítése – ezek legtöbbje királylányokat, királyfikat ábrázolnak –, de volt montázskészítés és befőttes üvegből is alkottak a gyerekek. Természetesen a kirándulás sem maradt ki a programok közül. A Vadasparkba is ellátogattunk, ahol rejtvények segítségével fejtettük meg, hogy milyen állatok laknak a parkban – részletezte Kassa Andrásné, a tábor szervezője. Hozzátette: nem titkolt szándékuk, hogy ebben a néhány napban az irodalmat is közelebb hozzák a gyerekekhez. A feladatokon keresztül megismerkednek a gyermekirodalom klasszikusaival és a nyári szünetre is ajánlanak egy-két izgalmas olvasnivalót.
A fiatalok legtöbbje pedig már visszatérő vendége az Irodalmi Udvarnak. Nagy Levente Zalán és Schmidt Ádám Gábor második éve, Karácsony Noel pedig harmadik alkalommal vesz részt a táborban, így ők már rutinosnak számítanak. A fiúk élvezik a programokat, de mindenkinek más és más tetszett. Még Levente a rejtvényeket kedvelte, addig Ádám a kreatív feladatok iránt érdeklődött jobban. – A névháború volt a legjobb. Mivel a számháborús játékot is nagyon szeretem, nekem ez volt a kedvencem a héten – árulta el Noel.
A táborozók a gipszöntés technikáját is elsajátították a hét folyamán, így mindenki elkészíthette a saját formáját, amelyet úgy díszített, ahogyan csak szeretett volna.