Újabb nagy beruházás valósul meg Hatvanban. Most a Gépforg cég választotta Hatvant, egy fémmegmunkáló ipari üzemet építenek az ipari parkban. A tervek szerint 2020 március végéig elkészül az üzem, a projekt több mint, 1,3 milliárd forintból valósul meg. Ezzel akár 50 új munkahely is létrejöhet a városban.

A kókai telephellyel rendelkező cég több szempont alapján döntött úgy, hogy Hatvanban építik meg a gyárat. – Az önkormányzat támogatja a vállalkozásokat, a szakmai továbbképzések jók a településen, ebben sok lehetőséget látunk. Jó az infrastruktúrája, könnyen megközelíthető, Hatvan és környezete rendezett.  Mindemellett a városvezetés nagyon érdeklődő és segítőkész, biztosítottak a támogatásukról – részletezte Laczkó Melinda, a Gépforg 2000 Kft. ügyvezetője.

A város vezetése és a cég 2017 tavaszán találkozott egymással, azóta az önkormányzat azon van, hogy mindenben segítse őket a projekt kapcsán. – Nagy öröm számunkra, hogy itt valósítják meg a beruházásukat, és ezáltal új munkahelyek jönnek létre. Polgármesterként célom, hogy segítsem az itteni vállalkotásokat, az adóbevételekből pedig tovább fejlesszük a várost – fejtette ki Horváth Richárd. Hozzátette: a jövőben még több cég és beruházás érkezik Hatvanba, folyamatos az érdeklődés a település iránt.

A Gépforg 1990-ben indult, egy személlyel, jelenleg pedig 140 főt foglalkoztató családi vállalkozásként működik. Munkájukat nemzetközi szinten elismerik. A társaság csaknem három évtizedes múltra visszatekintő, dinamikus fejlesztés révén ma a kornak legmegfelelőbb CNC szerszámképekre, alumínium nyomásos öntőgépekre, szerelt elektronikai alkatrészekre alkalmazott korszerű technológiát alkalmazó középvállalkozás. Vevői elsősorban európai autógyárak beszállítói, valamint a pneumatika, hidraulika és az elektronikai ipar területén kiemelkedő vállalatok.

 

Kezdőkép: gepforg.hu