Ezentúl színes székeken fogyaszthatják el ebédjüket az Ötös iskola diákjai. Ugyanis összesen 102 széket vásároltak, ezzel pedig az ebédlő összképe is megújult. A színek harmonizálnak egymással, még a függönyök és a terítők is passzolnak a bútorokhoz. Az átadáson jelen volt Horváth Richárd és Lestyán Balázs is. A polgármester a diákoknak elmondta: ő is ebbe az iskolába járt, és itt az ebédlőben nagyon finom ételeket evett. Az 1,3 millió forintos beruházás pedig összefogásból valósult meg: az iskola alapítványát, a közétkeztetési kft által az önkormányzat támogatta a vásárlásban. – Úgy vélem, a közétkeztetés nem csak az egészséges és változatos ételekről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek kulturált, 21. századi körülmények között tudjanak étkezni. Komplex szolgáltatást nyújtunk, ezért is támogattuk az új székek beszerzését – tájékoztatott Smidné Vereb Julianna, a Hatvani Közétkeztetési Kft. vezetője. A 102 székből 55 darabot ők finanszíroztak.

A továbbiakban is több fejlesztést szeretnének megvalósítani, tervben van, hogy még ebben az évben új asztalokat és új kiegészítő bútorokat vásárolnának.

 

Fotó: Albert Péter