Egy kutya vállalása kiemelten fontos döntés az életünk során, éppen ezért ezt alaposan át kell gondolnia mindenkinek. Felelősséget vállalunk és felelősséggel tartozunk az általunk választott és nevelt állatért – jelentette ki Juhászné Hidvégi Beáta, a Hatvani Kutyaiskola vezetője a Hatvan TV Kommentár című műsorában. Körültekintően kell dönteni már arról is, hogy milyen fajtájú kutyát veszünk, vagy éppen, hogy honnan választjuk azt.

Ugyanis, ha szaporítótól választunk magunknak kutyát, akkor nem lehetünk biztosak annak fajtatisztaságában és egészségügyi állapotában sem. Ezzel ellentétben egy tenyésztőnek rengeteg szűrőn kell átmennie, így ő csak kiváló ebet adhat el.

A beszélgetés során kitért a kutya tartására is, mivel az állatnak megfelelő körülményekre van szüksége, a gazdának pedig azt is fel kell mérnie, hogy mennyi időt tud vele tölteni. Tévhit, hogy ha egy kutyát nagy kertben tartanak, akkor ő ott lemozogja a napi szükségletét.

Oda kell figyelni a megfelelő szocializálásra is. A kutyaiskola vezetője azt tanácsolja, hogy amíg az állat nem kapta meg a szükséges oltásokat, addig ne vigyék más ebek közé. Várják meg a négy hónapost kort és utána elkezdhetik a másokhoz való szoktatást is.