Több mint 500 millió forint plusz támogatást kapott a kormánytól a Hatvan és Környéke Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Fejlesztése Társulás. Ebből az összegből pedig újabb fejlesztéseket valósítanak meg – jelentette be sajtótájékoztatóján Horváth Richárd, Hatvan polgármestere. A társulásban 19 település vesz részt, megalakulásuk célja pedig az volt, hogy elinduljon a szelektív hulladékgyűjtés és egy korszerű hulladékválogató telepet hozzanak létre. Ennek megfelelően ma már az érintett összes háztartásban ott van a sárga fedelű, kék színű kuka a szelektív gyűjtéshez. A jövőben megvalósulna a súly alapú fizetés is, ez alapján egy chippel látnánk el az edényeket, így mindenki csak annyit költene az elszállításra, amennyi hulladékot termel.

Horváth Richárd tájékoztatott: a most kapott projektráemelésből olyan korszerű eszközöket vásárolnak, amik nagyban elősegítik a munkát. Így például rakodógéppel, szállító- és gyűjtőjárművekkel, targoncával valamint egy kompaktorral is bővít a társulás. A zöldhulladék feldolgozásban ezentúl mobil aprítógép segíti a munkát. Emellett 23 ezer darab gyűjtőedényre és különféle típusú konténerekre is beruháztak.

A polgármester leszögezte: a hulladékkezelés során minden részletre maximálisan odafigyelnek és igyekeznek minden költséget lecsökkenteni, hogy hosszútávon egy fenntartható díjpolitikát alakíthassanak ki.