Szombat este többnyire feketébe öltözött metál rajongók, acélbakancsos rockerek gyülekeztek a Grassalkovich Művelődési Ház körül, mindenki az esti Apey & the Pea koncertre érkezett a Jam Gardenbe.

A metál zenét játszó csapat 2015-ben Fonogram díjat is kapott, s azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai szórakoztató iparban. Bár a kereskedelmi rádiók nem játsszák túl gyakran a zenéjüket, ennek egyetlen oka van, hogy Magyarországon a metál zene nem tartozik az ún. mainstream, azaz a többség által elfogadott zenék közé. Tisztában van ezzel a csapat három tagja is, Áron András “Apey”  énekes, Prepelicza Zoltán basszus gitáros, és Makai László, dobos is. A zenészeket azonban ez nem zavarja sőt, kifejezetten azon dolgoznak, hogy a metál zene hazánkban is egyre inkább elfogadottabb legyen. – Mi gyerekkorunk óta a rock és a metál zenét szeretjük, tisztában voltunk avval, hogy ez a hangzás nem a tömegek által kedvelt stílus. Mégis elmondható, hogy egyre többen szeretik a zenénket, új arcok is megjelennek a közönségben, mert a metál zene tökéletesen alkalmas arra, hogy felszabadítsa a bennünk élő feszültségeket és tömény elfojtásokat – fogalmazott a csapat énekese, Apey.

A csapat az elmúlt időkben pedig sikert sikerre halmoz. Az elmúlt években az ország összes nagy fesztiválján játszanak, a Sziget, a VOLT Fesztivál és a nyári bulik elmaradhatatlan szereplői a csapat.

-A csapattal hosszú évek óta nagyon sokat dolgozunk azon, hogy áttörjük a saját határainkat és egyre inkább megismerjenek minket. Szó szerint a „porból” indultunk, az első próbáink egy kis nappaliban voltak. Fontos a siker, de alapvetően nem ez lebeg a szemünk előtt. Tudjuk, hogy nem fogunk arénákat megtölteni a zenénkkel. A célunk ,hogy a közönségünknek minőségi metál zenét tudjunk játszani, akik velünk együtt tombolhatnak a koncertjeinken –közölte Makai László, a banda dobosa.

A csapat úgy érzi, hogy Magyarországon szinte mindent elértek, amit lehetett ebben a műfajban. A céljuk, hogy továbbra is egyre jobb dalokkal örvendeztessék meg a hazai közönségüket, de Európa más tájain is szívesen megpróbálnák magukat. – Európa a metál zene bölcsője. Terveink között szerepel, hogy megnyílunk külföld felé is, Németország például híresen nagy rock és metál zene rajongó, ott igazán sokan szeretik ezt a zenét. Meglátjuk, mit hoz a jövő, mi folyamatosan dolgozunk a további sikerekért – tette hozzá Prepelicza Zoltán basszus gitáros.

Fotó: Nagy – Varga Roland