Több mint egy tucatnyian gyűltek össze csütörtök délután a belvárosban, az Őrszem szobor körül. Előkerültek a lapátok, ásók, kerti szerszámok és a műemlék melletti földön kezdtek el dolgozni: fákat ültettek ide, hogy szebbé és zöldebbé tegyék ezzel a várost. A Hatvani Városvédő Egyesület tagja ugyanis azt tűzték ki célul, hogy még élhetőbbé varázsolják a települést. – Ez az egyesület arról szól, hogy mindenféle külső segítség nélkül szeretnénk jobbá tenné a városunkat. Egy polgári várost építünk, amiben a hatvaniak jól érzik magukat, büszkék a településre – fogalmazott Horváth Richárd, az egyesület elnöke.

Nemcsak a szobornál, hanem a Napsugár óvodánál és a bíróságnál is helyeztek ki örökzöldeket: tuját, törpefenyőt és tiszafát. Kondek Zsolt szerint ezek azok a területek, amiknek leginkább szükségük van a növényekre, a levegő tisztítására.

Az egyesület a jövőben több akciót tervez, amivel azt szeretnék elérni, hogy a hatvaniak még inkább büszkék lehessenek otthonukra, városukra.