Pintér László 2012-ben egy biennálé alkalmával szeretett bele a Hatvani Galériába és ezáltal Hatvanba is. Azóta minden évben eljön ide és újra a közönség elé tárja alkotásait. Ezúttal különleges tárlattal készült, hiszen egy gyűjteményes kiállítást rendezett, melyben az összes, szívéhez kedves képét bemutatta. Az alkotó munkásságát H. Szilasi Ágota ismertette, aki rávilágított: számos téma került feldolgozásra, melyeknek külön története van. Ezt Pintér László is megerősítette, ugyanakkor hozzátette: számára teljesen mindegy, hogy milyen technikával dolgozik, a lényeg, hogy olyan alkotást tudjon létrehozni, ami számára és mások számára is szemet gyönyörködtető. – Annak idején, mikor még tanultam rajzolni mindig megvártam mire a modell elfoglalja a helyét. Fontos volt, hogy milyen mozdulatokkal teszi ezt, számomra ez segített, hogy milyen méretben, hangulatban készítsem el a rajzom – mondta.

Ennek fényében több utcarészlet, csendélet és akt is belekerült a kiállításba. A megnyitón Kondek Zsolt és Czmorek Piroska is közreműködött.