Több út is megújulhat a közeljövőben Hatvanban, ugyanis a legutóbbi testületi ülésen – amikor a költségvetést tárgyalták – a képviselők arról döntöttek, hogy százmillió forintot fordítanak a belterületi utak felújítására. Horváth Richárd polgármester hangsúlyozta: korábban külön belterületi utak felújítására vonatkozó sor nem szerepelt a költségvetésben.

– Belterületi utak felújítását célzó projektek voltak, de nem a költségvetés részeként, és nem ilyen mértékben. Szeretnénk minden évben biztosítani ezt az összeget, így 2019-re már négyszázmillió forintot tudunk fordítani az utak rendbetételére – fejtette ki a polgármester.

Schósz Gabriella, a Műszaki és Városfejlesztési Iroda vezetője azt mondja, különféle szempontok alapján választják ki, melyek azok az utak, amelyeknek felújítása leginkább szükséges.

– Felmértük az összes önkormányzati kezelésű út állapotát, ez alapján választjuk ki, melyik szorul leginkább felújításra. Figyelembe vesszük emellett azt is, hogy milyen mértékű forgalom halad át ezeken az utakon – tájékoztatott Schósz Gabriella.

A belterületi utak felújítására szánt összegen felül, külön forrást biztosítanak a kátyúzásra, valamint a járdák rendbetételére is.

 

Kezdőképünk illusztráció