Hatvanban erős futóközösség van évek óta, rendszeresen tartanak programokat, versenyeket, legutóbb például most szombaton volt a III. Hatvani Félmaraton. Azonban terepfutóverseny ezidáig nem volt a városban. Ezt a hiányosságot szeretnék pótolni a Mustang Trail nevű programmal most vasárnap. A versenyt Nagygomboson tartják, a Vad Ló Ranchról indulnak a futók. Már 8 órától várják a sportolókat, a futamok pedig 10 órakor indulnak. Mindezt pedig egy bemelegítés előzi meg, amit Teréki Beáta és a Pulzus SE végez. Az előzetes nevezés már lezárult, a helyszínen még lehet jelentkezni. Az ország több részéről jelezték, hogy jönnek, de többségben vannak a környéken élők.

Olasz Zoltán szervező elmondta, hogy hármas cél vezérelte őket: a közösségépítés, a környezetvédelem és a jótékonykodás. Utóbbi pedig úgy valósul meg, hogy a nevezési díjból támogatják a Legyen Mindig Otthonunk alapítványt. Ez a futás a felszabadulásról szól. Ahogy a versenyleírásban szerepel: a Mustang Trail egyszerre biztosít számodra kényelmet, biztonságot és belekóstolhatsz, milyen érzés járatlan utakon, vad tájon futni. Enyhe emelkedőkön és változatos terepviszonyokon teheted próbára magad. Ne azzal törődj, hogy mennyi idő alatt teljesítetted a távot, és hányszor álltál meg, hanem koncentrálj a helyre és élvezd ki ezt a csodás időtöltést, de természetesen az időmérésről gondoskodunk, hogy később kielemezhesd, mire voltál képes.