A november elsején bevezetett elektronikus rendszer számtalan plusz információval szolgál a betegek állapotáról.  Az úgynevezett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér összeköti a szakorvosokat és háziorvosokat, így a szakemberek átfogóbb képet kapnak betegeik egészségügyi állapotáról. – Az egységes rendszernek köszönhetően a háziorvosok által felírt beutalók már elektronikus úton is eljutnak az egyes egészségügyi szolgáltatókhoz, valamint december elejétől a háziorvosok is látják a szakorvosok véleményét. Ez gyorsabb, egyszerűbb ügyintézést jelent – tájékoztatott Bőze Barna háziorvos.

A gyógyszerkiváltás menete is változott november elsejétől. Az orvostól kapott papíron kívül – melyen feltüntetik a javasolt gyógyszerek neveit­ –, személyazonosító igazolványra is szüksége lesz a betegeknek. Papp András gyógyszerész elmondta, sok tévhit kering az e-recepttel kapcsolatban. Mint mondta: a szóbeszéddel ellentétben, továbbra is szükséges elmenni az orvoshoz, hiszen az eddigi szokásos módon, a szakemberek írják fel a páciensek gyógyszereit. – A jelenlegi receptek nagyon hasonlítanak az eddig megszokotthoz, ugyanakkor ezek már egy plusz vonalkódot is tartalmaznak. Ezt a felírási segédletet váltja majd az e-recept – fogalmazott a gyógyszerész. Hozzátette: a hagyományos receptek továbbra is forgalomban maradnak, a betegek bármikor kérhetik ilyen formában a vényeket.

Az elektronikus egészségügyi rendszernek számos előnye van. Az ügyfélkapu segítségével a betegek is nyomon követhetik az egészségügyi állapotukat, valamint a kezelőorvosok és a patikusok azt is látják, hogy a beteg kiváltja-e a felírt gyógyszereket.