A Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola annak idején kísérleti jelleggel indította el tehetséggondozó csoportját hatodik osztályosoknak matematika tantárgyból. Később már biológiával, német és angol nyelvvel bővítették a sort, idén pedig informatikával szélesítették a programot. A hatvani önkormányzat pedig idén is támogatja a 24 hetes tehetséggondozó programot. – Célunk, hogy a hatvani oktatási intézményekben kimagasló szinten folyjon a szakmai munka. A tehetséges diákok sikereikkel öregbítik iskolájuk és a város hírnevét is. Ahhoz, hogy a tehetségből tudás váljon, támogatni kell őket, a hatvani önkormányzat pedig ezt a fejlődést segíti elő – fejtette ki Horváth Richárd polgármester.

Az iskola elvei szerint az eredményes munka egyik feltétele a minél korábbi tehetséggondozás. Pappné Dr. Forgács Edit, az iskola igazgatója kiemelte: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sikeres a program, hiszen a legtöbb tehetséggondozással felkarolt diák kiemelkedő versenyeredményeket produkált. – Megpróbáljuk minél hamarabb felfedezni a tehetségeket, akik szeretnénk, ha a mi iskolánkban folytatnák később a tanulmányaikat. Ebből az elgondolásból született meg ez a program. Nem az a cél, hogy ismételjék a tananyagot, amit az általános iskolában tanultak, hanem hogy egy egyedi gondolkodásmódot sajátítsanak el – fejtette ki az igazgató.

Az ünnepélyes támogatói szerződést Horváth Richárd polgármester és Barcziné Horváth Márta, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hatvani Tankerületének igazgatója írták alá.