Tavasszal, a jó idő beköszöntével virágba borul a város. Cserjéket ültetnek Hatvan több pontjára, rózsákkal és levendulákkal töltik meg a körforgalmakat. Gulyás Katalin főkertész azt mondja, az elmúlt években nagyon sok egynyári virágos felületet hoztak létre. Most, hogy változatosabb legyen a virágosítás, több területet is beültetnek.

– Elsősorban a körforgalmakban, illetve a Horváth Mihály úton, az új parkolók mellett kialakított zöldterületeken ültetünk cserjéket, illetve ezeken a helyeken bővítjük az évelő virágok mennyiségét. Az ültetések körülbelül május közepéig tartanak – tájékoztatott a főkertész.

A város virágosítása során idén is muskátlikat helyeznek ki a villanyoszlopokra, emellett a hidakon lévő virágládákat is virággal ültetik be. Gulyás Katalin azt mondja, a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen ebben az évben is indul Hatvan. Tavaly a Belügyminisztérium fődíját nyerte el a város.