A húsvét az Izraeliták Egyiptomból történt kivonulásának emlékünnepe. A történet szerint az országot sújtó tizedik csapást csak azok kerülhették el, akik az Úr rendelése szerint levágták a “páskabárányt” és vérével megkenték az ajtók félfáit. Az öldöklő angyalok elkerülték azokat a házakat, amelyeken a vér jele volt. A vér az ajtófélfákon azt hirdette, hogy ott olyan család lakik, akik hisznek, és ezért engedelmeskednek az Úr szavának. – Jézus nagycsütörtökön arról beszélt, hogy ő az igazi páskabárány, mert ő a vérét adja azokért, aki benne hisznek és készek egy új életet kezdeni. Most nem az ajtófélfákra kell a jelet kitenni, hanem befogadni Jézust a szívünkbe – mondta Tatai István református lelkész.

A lelkész a a húsvét ünnepének jelenét egy felmérés eredményeivel magyarázta. A kutatás azt vizsgálta, mi az ami az emberek lelkét a leginkább gyógyítja. – Az első s legnépszerűbb mondat a „szeretlek” volt, melyet a „megbocsátok” követett, és végül a harmadik legkedveltebb mondat a „kész a vacsora” lett – részletezte a lelkész. Hozzátette: mindez jól mutatja, hogy az embereknek alapvető lelki szükséglete a szeretet, a konfliktusok lenullázása, a viták befejezése. A vacsora a közösség épülésére, ápolására utal, amely felidézi Jézus utolsó vacsorájának motívumát is. Mint mondta: ma is lehet új életet kapni Istentől. Az út hozzá a szeretet, a megbocsátás és a Jézus felé fordulás.

Tatai István a feltámadás jelenére egy hadifogoly történetét hozta fel. A katona szörnyű háborús emlékekkel tért vissza hazájába és emésztette őt a harag, melyet fogva tartói iránt érzett. Egyszer egy lelkész prédikált a városban, mely lelki békét hozott számára, megtért. Később visszament a háború helyszínére és megölelte egykori kínzóit, evvel a teljes megbocsátás állapotába érkezett. – Ez a feltámadásnak a jelene. Isten kicserélheti a szívünket, egy új kapcsolati perspektívát adhat – mondta a prédikátor.

A lelkész arról is beszélt, hogy az emberiség évezredek óta küzd az elmúlás, a halálfélelem érzéseivel. Kifejtette: a legnagyobb hősök is a múlandóság elől igyekeztek menekülni, azt szerették volna, hogy nevük ne merüljön feledésbe. A lelkész leszögezte: a feltámadás evangéliuma szerint az embereknek nem kell hősies tetteket véghez vinnie ahhoz, hogy Isten befogadja az embert otthonába. Mint mondta: Jézus mindazoknak megígérte az örök életet, akik benne hisznek, akik hozzá fordulnak.

Tatai István azt kívánta, hogy az idei húsvét ne csak a nagyböjt utáni hús elfogyasztásáról, hanem Jézus szívünkbe való beengedéséről is szóljon az emberek életében.