A Grassalkovich Művelődési Házban gyűltek össze december végén a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagjai. Az ünnepi hangulathoz igazodva még ajándékokkal is készültek, sőt, a Mikulás is jelen volt, aki meglepetéseket osztogatott. A rendezvényt Horváth Richárd polgármester nyitotta meg, aki szerint egy erős, küzdeni akaró közösség az itteni, akik példaértékűen dolgoznak együtt, egymásért.

Lazányiné Magdolna felidézte az eltelt egy év programjait, jelezve, mennyire aktívan és sikeresen telt el a 2018-as esztendő. – A méhnyakrák hete alkalmából gyöngyöt fűztünk a Tesco-ban, szakmai előadásokat szerveztünk, a nőnapi ünnepségre megható programmal készültünk, ahol mindannyian boldogan és kivirulva ünnepeltünk. Megtartottuk a hagyományos úszóversenyünket is, ami megtiszteltetés számunkra, mivel a megyei alapszervezetektől is rendszeresen részt vesznek rajta. A férfiakkal is foglalkoztunk, a prosztatarákra is felhívtuk a figyelmet, ezt a jövőben is szeretnénk tovább folytatni. Most is volt mellrák ellenes sétánk, a strandon pedig anyajegyszűrést is tartottunk – sorolta.

Elmondta, az önkormányzattól sok segítséget kapnak, így kirándulni is el tudtak menni. Ugyanakkor van stresszoldó és kreatív klubjuk is, idén pedig rendszeresítenék a táncfoglalkozásokat.