Rendhagyó történelemórát tartottak a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolában. A téma ezúttal az 1956-os forradalom és szabadságharc volt. Az elmúlt években többféle módon is betekintést nyerhettek az eseményekbe és a tanórákon is sokat tanultak már róla, most azonban egészen más szemszögből ismerhették meg a történéseket Zsuffa Tünde segítségével. Az írónő több könyvében is feldolgozta már ezt a korszakot. Alkotásai főként szemtanúk, túlélők elbeszélései alapján készülnek, és többször kihívást jelent, hogy igazán megnyíljanak és őszintén elmeséljék történetüket. Paprika rummal című könyve édesapja szabadságharchoz kapcsolódó emlékeit eleveníti meg. – Kutatómunkám során többször hallottam szívszorító dolgokat, amik a mai napig elszomorítanak. Ugyanakkor szeretek beszélni ezekről a fiataloknak, mert úgy vélem, szükség van arra, hogy beszéljünk az emlékeinkről, mert ezek által begyógyíthatjuk a sebeinket. Ilyenkor mindig őszintén és tabuk nélkül mesélem el saját történeteimet és a mások által megélt momentumokat is, hogy átfogó képet kapjanak a diákok – fogalmazott.

Az előadást Halmos Fatime korhű dalokkal színesítette.

zsuffatunde_bajza_02 zsuffatunde_bajza_03 zsuffatunde_bajza_16 zsuffatunde_bajza_06 zsuffatunde_bajza_11