A Születés hete egy országos programsorozat, ahol a családosok és családalapítás előtt állók is megtalálhatják a számukra érdekes témákat. Az Albert Schweitzer Kórházban minden évben megtartják ezt a rendezvényt. Az idei megnyitón Szabó Zsolt államtitkár kiemelte: a családalapítás előtt néhány fontos dolgot szem előtt kell tartanunk. Szükség van egy stabil családi háttérre, anyagi biztonságra, illetve bizalomra egy olyan intézmény és az ott dolgozói iránt, akire rá merjük bízni a saját, illetve a jövendő gyermekünk életét – fogalmazott.

Dr. Stankovics Éva, az Albert Schweizer Kórház főigazgatója elmondta: az elmúlt 5 évben, több mint 200-zal növekedett a születések száma a hatvani kórházban. Mindez jól mutatja, hogy nőtt a bizalom a kórház iránt, egyre többen választják az intézményt, egyre népszerűbb a szülészeti osztály.

Dr. Zámbó László stratégiai igazgató, a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa kiemelte, fő céljuk, hogy a hatvani kórházban ne csak gyerekek, hanem családok születhessenek. Ennek megteremtéséhez mindenben segítséget szeretnének nyújtani az intézményben. A rendezvényen részletesen megismertették a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály szolgáltatásait, a várandós felkészítéstől kezdve a terhestornán át a babamasszázsig.

A programon felléptek a Százszorszép Óvoda gyermekei, akik A sehány éves kislány történetét dolgozták fel. Az ünnepség zárásaként egy fát is elültettek a kórház udvarán. A születés hetén többféle előadásokkal és különböző programokkal készültek, amik a kismamáknak és gyermekeiknek szóltak.