Megtelt a Kossuth tér kicsikkel és nagyokkal szombat délután Hatvanban. A főtéren felállított színpadon a jó hangulatról Wolf Kati gondoskodott. Feldolgozások mellett, legújabb slágerét az Utazás című dalát is elhozta a hatvani közönségnek. Wolf Kati 2010-ben az X-faktor című műsorban tűnt fel, majd 2011-ben már az év női előadója lett, és nagy sikerrel képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ebben az évben pedig megmutatta, mennyire sokoldalú, hiszen részt vett a Sztárban Sztár produkcióban is. Az énekesnő elmondta, nagyon szereti az adventi időszakot, és már a karácsonyi díszítésen is túl van. A karrierje mellett arról is beszélt, hogyan tudja összeegyeztetni a magánéletet és a munkát.

– Úgy gondolom, ehhez a szakmához kellő alázatosságra van szükség. Amellett, hogy anyuka vagyok, a zene és az éneklés is a mindennapjaim szerves része. Nehéz egyensúlyt tartani a színpadi életem és a családi harmónia között. Ezért is vagyok nagyon hálás a férjemnek, aki mindig mellettem áll és támogat abban, hogy elérjem az álmaim – árulta el.

Kordély Nóra és Kismihók Vivien is a koncert miatt látogattak ki a főtérre. Nóra azt mondja, nagyon szereti a művésznőt, így természetes volt, hogy meghallgatja őt. Vivien pedig úgy tervezi, a későbbiekben is minden programon itt lesz majd, és a jégpályát is kipróbálja az idén.

Advent második vasárnapján az ünnepi programok 16 órakor a Belvárosi Református Templomban kezdődnek, ahol a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai adnak műsort. Ezt követően a Kossuth téren Lestyán Balázs alpolgármester meggyújtja a város adventi koszorújának második gyertyáját.