Szent Erzsébetet már életében legendák övezték, történetek keringtek róla, beszámoltak csodáiról. J. Ujváry Zsuzsa történész, a Hatvany Lajos Múzeumban előadásában elmondta: élete – családja révén – már nagyon korán az érdeklődés középpontjába került. Négy éves volt, mikor eljegyzése miatt a türingiai udvarba költözött. Már ekkor kiemelkedő volt a vallásossága, karitatív tevékenysége, nagy szeretettel gondoskodott mindenkiről, rengeteg pénzt költött a szegényekre. Vőlegénye halála után vissza is akarták küldeni a magyar királyi udvarba, ám a türingiai grófnak presztízskérdés volt, hogy egy Árpád-házi lány kerüljön a családjába, így végül Lajos fiához adták hozzá.  Pontos évszámot nem tudunk, de 14-15 éves lehetett mikor összeházasodtak, s ezt követően továbbra is aszerint élt, hogy másokon segítsen. Nagy hatással volt rá Assisi Szent Ferenc, prédikációi által még inkább arra vette az irányt, hogy ne az akkoriban megszokott önnyomorgatást és a szegénységet válassza. Helyette lemondott az élet örömeiről, és együttérzéssel, szeretettel segített másoknak. A történész kijelentette: Szent Erzsébet tetteivel elérte és joggal kiérdemelte azt, hogy őt a szeretet szentjének nevezzék.