Régi fényképek is őrzik, hogy miként is nézett ki az óvoda és az óvodai élet 40 évvel ezelőtt a Hajós Alfréd úton.  Korábbi dolgozók, csoportok fotói sorakoznak most az intézmény folyosóján, felidézve, hogy már négy évtizede aktív, vidám élet és szakmai munka zajlik e falak között.  Ezt ünnepelték szerda délelőtt az óvoda udvarán, ahol Nagy Zsoltné vezető felidézte: kezdetben 6 csoportban, 190-200 gyermeket neveltek itt. Ez a hihetetlen magas létszám a 2000-es években csökkent 150 fő alá.  A 40 év alatt több, mint 2000 gyermek és több, mint 100 dolgozó fordult meg az óvodában.

Elmondta azt is, hogy az intézmény azért tudott és tud sikeres lenni, mivel nagy szaktekintélyű vezetőik voltak, akikre mindig büszkén gondolnak, és akik nagyon sokat tettek az óvodáért. – A sikerek, eredmények az ő munkásságuknak, és az itt dolgozó óvó nénik, segítő munkatársak kitartásának, lelkiismeretességének köszönhetők. Mi pedig, igyekszünk követni elődeink példáját és öregbíteni óvodánk jó hírnevét. A legnagyobb siker azonban az, amit a mindennapokban élhetünk át: látni a mosolygó, csillogó szemű gyermekek örömét, akik boldogan élik meg ovis napjaikat, megtapasztalni, ahogy személyiségük kiteljesedik az őket körülvevő támogató, harmonikus légkörben – fogalmazott Nagy Zsoltné, a Hatvani Százszorszép Óvoda vezetője.

Kitért arra, hogy ez egy modern intézmény, ami teljes mértékben a gyermekek fejlődését szolgálja. A tárgyi környezeten kívül a szakmai munka fejlődése is folyamatos az intézményben. Az innovatív, lelkiismeretes dolgozói közösség mindig a maximumra törekedett.

Az óvoda első vezetője Fűzér Istvánné Irén volt, ő azt idézte fel, mikor a 1978-ban a szülők és a dolgozók közösen varrták a huzatokat, hogy minden készen álljon a nyitásra.

Horváth Richárd polgármester gyermekként maga is ide járt, fénykép is bizonyítja. A városvezető szerint kiemelten fontos, hogy megbízható és biztonságot nyújtó óvodák és iskolák legyenek a településen. – Hatvan egy polgáriasodó város, elengedhetetlen, hogy a szülők biztonságban tudhassák gyermekeiket intézményeinkben és olyan szolgáltatásokat kapjanak, amikre büszkék lehetnek. Mindenhol magas szakmai munka zajlik, a dolgozók pedig odaadással végzik munkájukat – jelentette ki.

Fotó: Albert Péter