A helyi értékekről és a bennük rejlő lehetőségekről is beszélt Ferencz Beatrix, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatója az intézmény szakmai napján. Elmondta, a múzeum fő feladata az, hogy Hatvanban és környékén a fellelhető értékeket összegyűjtsék, valamint ápolják hagyományaikat. – Szeretnénk a civil szervezeteket, pedagógusokat és helyi lakosokat is bevonni a gyűjtőmunkába. Fontos számunkra, hogy a hatvaniak magukénak érezzék a múzeum kincseit – tette hozzá.

Szinyei András alpolgármester örömmel számolt be arról, hogy a világ számos pontján találkozik hatvani értékekkel. Városunk számos értékkel büszkélkedhet. A hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom és a Kisgombosi Öreg Tölgyes hűen tükrözi a térség sokszínűségét, ezért 2015 szeptemberében méltán kerültek be elsőként a Hatvani Értéktárba.

Magos Gábor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi területfelügyelője, prezentációjában az Öreg Tölgyes természetvédelmi jelentőségét, míg Füzér Zsolt, a Hatvani Környezetvédelmi Egyesület elnöke a környezeti nevelésben betöltött
szerepét mutatta be.

Stolczenberger Róbert, az Aranyfácán Product Kft. kereskedelmi igazgatója előadásában ismertette termékük, a hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom történetét. Mindezeken túl a boldogi néptáncosok zenés előadása színesítette a délutánt.

A Hatvani Értéktár Szakmai Nap a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg Hatvan Város Önkormányzatának HUNG-2014 C/3144 azonosítószámú pályázata keretében.