Tájékoztatással kezdődött a keddi nyílt nap a Széchenyiben. A nyolcadikos diákok és szüleik érdeklődve érkeztek az intézménybe, hogy többet tudjanak meg a szakirányokról. A tanulók a nap folyamán különböző tantermekbe ülhettek be, ahol informálódhattak a szakmák alapjairól. Volt, akit az informatika érdekelt és volt olyan is, aki a pénzügy világáról szeretett volna többet megtudni. A rendezvényen a tanulók megismerhették az iskola mindennapjait és előadásokon vehettek részt. Fehér Józsefné intézményvezető szerint a Széchenyi több szempontból kínál jó továbbtanulási lehetőséget a diákok számára. – Olyan szakmai ágazatokat találnak nálunk, amik segítségével a munkaerő piacon jól elhelyezkedhetnek a tanulók. A magas szintű szakmai oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a személyiség formálására és a keresztény értékek továbbadására is – mondta az igazgató.

Farkas László atya szerint az intézmény egy életre meghatározó pozitív élményt nyúlt a diákoknak. – Az iskola célja megtanítani a fiatalok számára, hogy a jövőben hogyan legyenek boldogok és sikeresek – mondta az intézmény lelki vezetője.

Az érdeklődők között volt olyan, akit annyira meggyőztek a látottak, hogy el is döntötte, ide fog jelentkezni. – Több iskolában is jártunk a fiammal, de ez a legszimpatikusabb. Ez lesz az első hely, amit megjelölünk a jelentkezési lapon – mondta Gál Attila, aki fiával érkezett a nyílt napra. A nap befejezéseként az utolsó órában a diákokat körbevezették az intézmény teljes területén.

Fotó: Albert Péter