Idén 19. alkalommal rendezték meg a DISZI-ben a „Jöjj el szabadság!” elnevezésű szavalóversenyt. A versenyzők ebben az évben is a dicsőséges tavaszi hadjárat témakörében mélyedtek el.

Az eseményt Horváth Richárd polgármester nyitotta meg. Beszédében kitért arra, hogy igazán büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok a történelem folyamán már többször bizonyították, képesek az életüket áldozni a hazáért.

Románné Kolozsi Mónika, az intézmény igazgatója bemutatta a zsűri tagjait, és elmondta, az eseményt már 1998 óta rendezik meg, és nagy öröm számára, hogy sikere ennyi év után is töretlen.

Így nem meglepő, hogy Hatvanon kívül Egerből és Gyöngyösről is érkeztek tanulók, hogy megmutassák tehetségüket.

Kovács Péter Egerből utazott a városba és Babits Mihály Húsvét előtt című versével készült.

– Számomra a költő egy igazi példakép. A világnézete, a gondolkodása nagyon közel áll hozzám, így nem volt kérdéses, hogy az egyik művével állok a színpadra – mondta a fiú.

A zsűrinek most sem volt könnyű dolga, hiszen számos remek produkciót kellett elbírálnia. Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója és a zsűri elnöke szerint a jó produkció az, amikor az előadó elhiteti a közönséggel a mű mondanivalóját.

A fiatalok többek között Petőfi Sándor és Radnóti Miklós műveit is megelevenítették a pódiumon.