Világszerte szenvednek az emberek a melegtől, Hatvanban is napközben 30 Celsius-fok felett van a hőmérséklet. A hőség napok óta tart és az előrejelzések szerint még egészen hét végig jelen is lesz életünkben. Ugyanakkor néha számíthatunk némi frissítő záporra, de az sem hoz teljes enyhülést. Az ilyen időszakban a mentőkre is szükség van. Szabó László, a Hatvani Mentőállomás vezetője elmondta: az átlag riasztás szám nem növekszik, ám az esetek sokszor súlyosabbak. Illetve gyakoribb a figyelmetlenségből eredő balesetek száma is, közúton és a háztartásban egyaránt. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a folyadékbevitel fontosságát, mert a kiszáradás komoly gondokat okozhat.

A városvezetés több ponton is segít a hőség enyhítésében. A Hatvani Szolgáltató Intézmény autói például locsolják az utakat is, hogy hűsítsék az aszfaltot. Ezt a meleget pedig a legjobb a strandon átvészelni, a hatvani strandfürdő pedig a kánikulára való tekintettel tovább tart nyitva, egészen 20 óráig várják a fürdőzni vágyókat – részletezte Török Éva, a Hatvani Strandfürdő csoportvezetője. Két helyszínen: a posta mellett és az újhatvani templomnál pedig napok óta ásványvizet osztanak, emellett pedig üzemel a párakapu is, ami szintén enyhíthet a hőség okozta rossz érzésen.