A hétgyermekes családanya, Sármány Ágnes, illetve a két gyermekét egyedül nevelő Fehérné Nánási Andrea az FC Hatvan és a hatvani uszoda összefogásának eredményeként pénzadományt, karácsonyfát, kisebb ajándékcsomagot, illetve kedvezményes uszodabérletet is kapott karácsony alkalmából. A megható átadásra az FC Hatvan épületében került sor, amelyen Havassy Kálmán, az uszoda igazgatója köszöntötte a két megjelent családanyát, majd az FC Hatvan két játékosa, a csapatkapitány Katona Roland, illetve Szabó Roland adta át az ajándékokat. Ezt követően kötetlen beszélgetéssel zárult a program, amelyen a klub részéről részt vett még Ofella Zoltán elnök, Ádám Zoltán szakosztályvezető, Híres Gábor vezetőedző.

-Nagyon örülök neki, hogy segíthettünk két nehéz sorsú családon – mondta Havassy Kálmán, a hatvani uszoda igazgatója. – A kezdeményezés a hozzánk szaunázni járó hatvani labdarúgók és az uszoda közös gondolkodásának eredményeként született meg és örömteli, hogy a klubbal közösen tudtuk megvalósítani ezt a célt. A két családanyát a Kossuth Lajos Általános Iskola és a Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusainak javaslatai alapján választottuk ki, így egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon jó helyre kerül a segítség-tette hozzá.

forrás:fchatvan.hu

kezdőkép forrása: google.hu