Az egykori cukorgyár területén épül Hatvanban az új sportcsarnok, ehhez kapcsolódóan a hétfői rendkívüli testületi ülésen arról határoztak, hogy Hatvan fejlesztési hitelt vesz fel, ezt a döntést pedig a kormány engedélyezte.

– A kormány megadta az engedélyt ahhoz, hogy elinduljon a beruházás, minden akadály elhárult, így hamarosan már a sportcsarnok alapkövét is letehetjük. A kölcsönszerződésben foglaltak alapján hét év alatt kell visszafizetni a kapott összeget, így nem terheli majd nagymértékben a város költségvetését – fejtette ki Horváth Richárd polgármester.

A Szociális és Lakásügyi Bizottságnál változás történt, Köves Gábor Nándornét Kondek Zsolt képviselő váltja az elnöki poszton.

– Ezzel párhuzamosan a környezetvédelmi tanácsnok poszt megszűnt. Az SZMSZ módosítására a hatékonyság növelése érdekében volt szükség. A módosítás révén a város szempontjából fontos kérdésekben gördülékenyebb működést valósíthatunk meg – fejtette ki a polgármester, aki a testületi ülésen megköszönte a képviselőasszony munkáját, és leszögezte: a továbbiakban is számítanak rá képviselői munkája során.