A 7-8. osztályosoknak tartott rendhagyó előadást Sohonyai Edit az Ady Endre Könyvtárban. Az írónő elmesélte nekik, hogy az érettségi előtt a vizslájának kiskutyái születtek, ami annyira lefoglalta, hogy a vizsgái végül nem úgy sikerültek, ahogy szerette volna. Ennek következtében kénytelen volt dolgozni, ami igazán tetszett neki, de szerencséjére kapott egy írógépet és úgy döntött, hogy megírja addigi élete memoárját. Ez annyira jól sikerült, hogy a Móra Kiadó legfiatalabb írója lett és ettől a pillanattól kezdve tudta, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Több kötet is megjelent már – mint például az Engem szeress! és a Le a csajokkal! Avagy még is kell a szerelem… – amelyben megjelenik az első szerelem, az első csók, sőt még az önbizalomhiány megakadályozását is megtanulhatja az olvasó. Történeteit valóságos problémákból meríti, és igyekszik a fiatalok sajátos nyelvezetét alkalmazni.

iroolvaso_sohonyaiedit_03

– Mivel régen voltam tinédzser azt tartottam a legjobb megoldásnak, ha leülök beszélgetni a 13-18 éves korosztállyal és elmondják, hogy mi érdekli őket, hogyan élik meg az örömüket, kudarcaikat. Ez egy bizalmi szerep, hiszen ilyenkor sokszor előfordul, hogy pszichológusként is funkcionálok. A humornak köszönhetően pedig érthetővé, élvezhetővé teszem az olvasást számukra – mesélte az írónő.

Ezt a humort pedig az író-olvasó találkozókon is alkalmazza. A baráti, fesztelen beszélgetésnek köszönhetően a tinédzserek sokkal nyíltabbak és szívesebben osztják meg tapasztalataikat.

iroolvaso_sohonyaiedit_01