Volker Schilling távozik a Bosch hatvani gyárának gazdasági ügyvezető igazgatói posztjáról, helyét január elsejétől Wolfgang Stein veszi át, aki Németországból, a reutlingeni gépjármű-elektronika gyár gazdasági igazgatói székéből érkezik Magyarországra. A gyár műszaki irányítását továbbra is Roger Seemeyer műszaki ügyvezető igazgató látja el. Volker Schilling, aki 2011 augusztusa óta vezette a hatvani Bosch gyárat, szakmai pályafutását Németországban folytatja, ahol a teljes Bosch csoport világszintű audit szervezetéért felel majd, és az igazgatótanács közvetlen munkatársa lesz. Új munkakörének egyik fókuszterülete lesz többek között az IoT (Internet of Things) és szolgáltatásai (IoTS), és azok üzleti folyamatokra, valamint a kiberbiztonságra gyakorolt hatása.

 

Személyes elhivatottság

Volker Schilling 2011 óta vezette a cégcsoport autóelektronikai divíziójának világszerte legnagyobb gyártóközpontját, de emellett sokat tett az oktatásért, ezen belül a középfokú duális képzésért, sőt a felsőoktatásban megjelenő duális képzésért is. Az elmúlt 5 évben nagymértékben bővült az itt gyártott új, high-tech termékek portfóliója, ezáltal a gyár jelentős növekedést produkált mind az árbevétel tekintetében, mind a foglalkoztatottak számát tekintve. Volker Schilling vezetése alatt nyitotta meg kapuit a hatvani Tréning Központ, mely a munkatársi kompetenciafejlesztés mellett a gyakorlatorientált képzés kikerülhetetlen helyszíne lett. A gyárigazgató a közösségi felsőoktatás kidolgozásában is fontos szerepet vállalt, ennek példája a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ. A generációs gondoskodásnak is elkötelezett híve, az elmúlt öt évben a vállalat támogatásával újult meg a város Gesztenyéskert óvodája és a Szent István Általános Iskola. Ezekben az intézményekben Bosch óvodai és iskolai csoportok, illetve osztályok indultak, évről-évre mára több mint 180 gyerek számára a legkorszerűbb oktatással, a gyár anyagi és szakmai támogatásával. Vezetői pozíciójának öt éve alatt a gyár több díjat is kapott, ősszel pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem címzetes egyetemi tanárává avatták. Abban, hogy mára a Bosch és Hatvan városának neve összekapcsolódott, szintén nagy szerepet játszott.