Területi kártyaversenyt rendeztek a hatvani Grassalkovich Művelődési Házban, römiben és ultiban is nevezhettek a versenyzők. A játék megkezdése előtt ismertették a szabályokat, majd Horváth Richárd polgármester, a verseny fővédnöke köszöntötte a jelenlévőket.

kartyaverseny_megnyito_02

kartyaverseny_megnyito_06

Sánta Gyula azt mondja, minden évben egyre többen jelentkeznek a versenyre.

– Nyolc éve megyei versenyként indult, aztán bővítettünk területire. Ez az jelenti, hogy négy megye játékosait hívjuk meg. Az idei versenyre tizenhat römi és kilenc ulti csapat jött, a römi négy főből, az ulti pedig három főből áll. Ebből is jól látszik, hogy mintegy száz versenyző indult el a mostani kártyaversenyen – mondta Sánta Gyula, a Naplemente Nyugdíjas Klub elnöke.

kartyaverseny_dijkioszto_04

A területi kártyaversenyen több megye is indított csapatokat, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád és természetesen Heves megye is képviseltette magát a megmérettetésen. A versenyen az egyéni és a csapatjátékot is díjazták.