Ripoff Raskolnikov és csapata állt színpadra pénteken a Jam Gardenben, hogy a rock gyökereit felidézve, a blues világába vigye el a közönséget. Az osztrák énekes-dalszerző korábban utcazenélésből élt, bejárta a világot, az utóbbi időben pedig rengeteg időt tölt Magyarországon. Folyamatosan járja a fesztiválokat, klubokat. Fiatal korában a Rolling Stones és Bob Dylan fogta meg őt, ebbe az irányba indította el munkásságát. Ahogy mondta: ő dalokat ír, amik régen inkább bluesosak voltak, de manapság már nem igazán nevezné őket annak. – Most ahogy tettük össze a dalokat a koncertre, feltűnt, hogy alig játsszunk bluest. Ott van a befolyás, de már nagyon háttérbe szorult, csak nagyon távoli értelemben lehet blues-nak nevezni a zenénket – fogalmazott Ripoff Raskolnikov.

Kitért arra, hogy ez ugyanakkor nem tudatos elszakadás a részéről, egyszerűen csak így alakul. Dalok pedig folyamatosan készülnek, az új albumhoz is vettek már fel számokat, koncerteken is sorban játsszák ezeket a szerzeményeket.

A Jam Gardenben tovább folytatódnak a bulik: pénteken a 2000-es évek meghatározó alternatív zenekara, a Hiperkarma lép fel, akik pár év kihagyás után ismét aktívan koncerteznek.