A jazz zene iránt érdeklődőknek kedveztek pénteken este a Hatvany Lajos Múzeum udvarán. A tíz koncertből álló programsorozat soron következő előadását, a Piller Márton trió és Rozbora Ádám adta, akik improvizatív játékukkal szórakoztatták a hatvani közönséget. A fiatal zenészek a Snétberger Zenei Tehetség Központban ismerkedtek meg néhány évvel ezelőtt és azóta együtt zenélnek. Játékukra a dallamos, lágy hangzásvilág jellemező, műsoruk nagy részében pedig örökzöld jazz sztendereket játszanak, mindezt saját stílusukra formálva. Piller Mártonnak egyébként hatvani kötődése is van, hiszen Pintér Ildikó tanítványaként a Kocsis Albert Zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait. A jazz zene iránti egyre nagyobb érdeklődést jól mutatja, hogy rekordszámú látogatott vonzott a fiatalok  koncertje.

A Nyári Vándordallamok utolsó koncertje most pénteken lesz.