A hatvani lakosság csaknem egytizede a hatvani fürdőben hűsölt szombaton. Ez azt jelenti, hogy minden eddiginél több látogatója volt a strandnak. Majdnem kétezer karszalagot osztottak ki ezen a napon az intézményben. Az egész héten át tartó kánikula a legtöbb embert a vízhez csábította. Augusztus első hetének minden napján népszerű volt a medencés program. A héten összesen kilencezren látogattak ki a strandra. A tapasztalatok alapján nemcsak Hatvanból, hanem közeli városokból, még Budapest környékéről is érkeztek. – Egyre több érdeklődőhöz eljut a gyermekbarát medence kialakításának híre: megoldott a megfelelő árnyékolás, és egészségügyi személyzet gondoskodik a biztonságos fürdőzésről – mondta Török Éva, a Hatvani Strandfürdő csoportvezetője.

Különleges készülődésük is volt a hétvégi emberáradat előtt. – Az úszómesterek munkáját megerősítettük, de ennél a nagy tömegnél inkább a házirend betartása nagyon fontos, hogy mindenki épségben hazatérhessen a hűsölést követően – hangsúlyozta Török Éva. Emellett felhívta minden fürdőző figyelmét arra, bár rendelkeznek egészségügyi személyzettel, de elengedhetetlen az egymásra való odafigyelés. – Többször előfordult a nagy melegek vonzotta tömegben, hogy apró gyerekek keresték szüleiket – mondta a csoportvezető, majd azt tanácsolta, ne hagyja senki felügyeletlenül kiskorú gyermekét.

Az előrejelzések alapján, meleg lesz az augusztus második fele is, ezért továbbra is nagy forgalomra készülnek a Hatvani Strandfürdő munkatársai.