A rendőrség, a polgárőrség és a városi közterület felügyelők november 18-ig ellenőrzik a kerékpárosokat az utakon Hatvanban. Pénteken a Radnóti téren figyelmeztették a bicikliseket a közlekedési szabályok betartására. Két prizma az első keréken, első és hátsó világítás, csengő, ezek elengedhetetlen kiegészítők a kerékpárokon. A legtöbb biciklis azonban nem figyel oda kétkerekűje megfelelő felszerelésére. Orbán Péter, az önkormányzat rendészeti osztályának vezetője azt mondja, tíz kerékpárosból öt nem ismeri megfelelően a biciklis közlekedésre vonatkozó szabályokat. A szakember elmondta, tipikus hiba, hogy behajtanak az egyirányú utcákba forgalommal szemben. Ezt azonban csak akkor tehetik meg, ha tábla engedélyezi. Hatvanban erre egyedül a Thurzó utcában van lehetőség. Egy másik rendszeres szabálysértés, hogy nem szállnak le a biciklisek kétkerekűjükről a zebrán. Emellett hiányos felszereléssel közlekednek.
A szakemberek az ellenőrzések során nem büntetik a kerékpárosokat. Aki figyelmesen végighallgatja a tájékoztatót, kulacsot vagy láthatósági mellényt kap ajándékba.