Ma péntek 13. –a van, amely a babonák szerint különös jelentőséggel bír. Felmérések szerint a nyugati kultúrákban, főleg Amerikában és az angolszász nyelvterületeken az emberek 8-10 százaléka hisz abban, hogy ha egy hónap tizenharmadik napja péntekre esik, az szerencsétlenséget jelent. Ez a világ egyik legismertebb és legelterjedtebb babonája.

Mint oly sok babona, a 13-as szám misztériuma is ókori eredetű. Már a babiloniak is kerülték – Hammurapi oszlopáról például hiányzik a tizenharmadik törvénypont -, a rómaiak pedig egyenesen a halál és a pusztulás előjelének tartották a szám feltűnését.

A 13-as szám misztikuma a keresztény világban is tovább élt, sőt erősödött, bibliai alapot kapott. Az utolsó vacsorán ugyanis épp ennyien ültek asztalhoz, egyesek szerint utoljára maga Júdás.

A babona természetesen ma is tartja magát. A tengerentúlon a mindennapokban is. Amerikában több felhőkarcolóban, hotelben és kórházban az emeletek és szobák számozásánál kihagyták a 13-as számot, de a légitársaságok is mellőzik a 13-as üléssort gépeiken. Számos néphit, bibliai történet, hagyomány és téveszme erősítette az emberekben a péntektől való félelmet az elmúlt kétezer évben. Ezen a napon feszítették meg Jézust, de több forrás szerint ez a paradicsomi bűnbeesés napja is. Az ókori Rómában, majd a középkorban is péntekenként tartották a kivégzéseket. A néphagyomány szerint ez a gonosz napja. Ilyenkor az emberek, ha csak tehették, nem házasodtak, költöztek új helyre vagy utaztak el otthonról. Kiváltképp igaz volt ez péntek 13-án.

Mára viszont csillapodni látszik a péntek 13-hisztéria, legalábbis a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek nem maradnak otthon a balszerencsétől rettegve. A péntek tizenharmadikát egyébként nem lehet elkerülni, minden évben legalább egyszer de legfeljebb háromszor megjelenik a naptárban.

Forrás: index.hu