Már két alkalommal adott otthont több napos tanfolyamnak a Hatvani Varázskapu Óvoda, ahová az ország számos pontjáról érkeztek óvodapedagógusok. A tavalyi évben a hatvani intézmény egy Európai Uniós pályázati felhívásra jelentkezett, miszerint a Varázskapu óvoda akkreditált képzésnek adna elméleti valamint gyakorlati helyszínt. A pályázatot az intézmény megnyerte, s ennek értelmében februárban tehetséggondozás, míg márciusban  művészeti nevelés témában voltak tréningek az óvodában. A múlt heti oktatáson Szinyei András alpolgármester is köszöntötte a résztvevőket. A képzések minden esetben több naposak voltak.

– Az óvónők az első napon elméleti tudásra tesznek szert, míg a második napon az óvodai gyerekcsoportokban a gyakorlati tapasztalások zajlanak. A harmadik napon összegzik a tanultakat és beépítik a saját pedagógiai programjaikba az új tudásokat – mondta Varsányiné Kondek Mónika, intézményvezető.

A legutóbbi kurzus témája a művészeti nevelés előnyei, illetve a gyakorlatban alkalmazható lehetőségei voltak. Molnárné Jakab Mária, a tanfolyam vezetője azt mondta: a gyerekek számára nagyon fontos a dicséret és a biztatás a mindennapi életben. – Már kisgyermekkorban széles tárháza van annak, hogy miként tudja egy gyermek önmagát kifejezni. A pedagógusoknak azért kell több művészeti technikát ismerniük, hogy a gyerekek személyiségfejlődését és képességeit szakszerűen támogatni tudják – részletezte Molnárné Jakab Mária, a tanfolyam vezetője.

Az óvónők a gyakorlati élményeket a Varázskapu óvoda csoportjaiban elvégzett kreatív munkákkal és közös feladatokkal szerezték meg.

Fotó: Varsányiné Kondek Mónika