A júniusi testületi ülésen az egyebek napirendi pontnál ismét szóba kerültek a TOP-os pályázatok. Ezek azok, amiket korábban a megyei közgyűlésben annak ellenére elutasítottak, hogy szakmailag szinte mind 100 százalékos volt. Többször beszámoltunk már róla, hogy korábban még Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter is megszólalt az ügyben, aki kijelentette: felülvizsgálják a pályázatokat. A minisztérium átnézte azokat és ismét azt állapította meg, hogy kivétel nélkül szakmailag mindegyik rendben van és a minisztérium támogatja azokat.

Hétfőn összeült a döntés-előkészítő bizottság a megyénél és ismét elutasították azokat a pályázatokat, amiket a minisztérium is támogatott. – Ilyen rosszindulatú, gonosz és pitiáner történetet el sem lehet képzelni. Ezzel 21 ezer embernek üzentek hadat, ennyi embert próbálnak ellehetetleníteni. Mi, újfent mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság – összegezte Horváth Richárd.

Ahogy a polgármester mondta: a hatvani pályázatok ügye már az Európai Unió érdeklődését is felkeltette, mivel ha azokról nem szakmai szempontok alapján ítélkeznek, akkor felmerül a kérdés, hogy mi alapján hozzák meg a döntéseket?