Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 50. kilométerszelvényében – a kerekharaszti pihenő közelében – 2016. december 5-én 18.50 órakor három gépjármű összeütközött. Az érintett útszakaszon a helyszínelés idejére a bal pályatesten mindkét forgalmi sávot lezárták. Rendőri irányítás mellett a pihenő területén keresztül halad a forgalom. Úgy tudjuk, a balesetben összesen öt személy sérült meg: ketten súlyos, hárman pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.