Az idei áfacsökkentés a baromfihúst, a friss tejet és a tojást érintette, ebben az évben 27 százalék helyett 5 százalék az általános forgalmi adójuk. Ez jó hír a vásárlóknak, hiszen átlagosan mintegy 17 százalékkal mérséklik a nevezett élelmiszerek árait. Gáll Zoltán, a COOP Szolnok Zrt. kereskedelmi vezérigazgató helyettese elmondta: üzleteikben már olcsóbban kaphatóak az áfacsökkentett termékek. – A tízdarabos tojás a korábbi 469 forint helyett 429 forintért vásárolható meg, a harmincas csomag esetében pedig a korábbi 1429-ről 1299 forintra változott az ár. A palackos, egy literes 2,8 %-os tej ára is csökkent, így 249 forint lett, az 1,5 %-osat pedig 239 forintért lehet megvásárolni. Itt fontos megjegyezni, hogy csak a friss tej árában történt változás – részletezte.

Az áfacsökkentési folyamat tavaly kezdődött a sertés tőkehús áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével. Simon Attila mezőgazdasági szakértő kiemelte: az idei változás a gazdáknak kedvez, hiszen a tavalyi áfacsökkentés miatt is eredményes évet zártak. – A tavalyi sertéshús áfacsökkenésének pozitív hatása volt, viszont így a baromfitermékek iránt mérséklődött a kereslet. Ezzel az idei változással várhatóan kiegyenlítődik a helyzet – fejtette ki. A mezőgazdasági szakértő arra is rámutatott, hogy az áfacsökkentésnek köszönhetően a magyar termékek iránt megnőhet a kereslet, ami szintén a gazdák helyzetét segíti.

A tervek szerint jövőre is folytatódik az áfacsökkentési folyamat, a tejföl, a túró és a sertésbelsőségek általános forgalmi adóját mérsékelhetik.

 

Kezdőképünk illusztráció, forrása: google.com